Felhívás
2024. 01. 18., Csütörtök, 16:19

Tájékoztatom a méhészeket, hogy a méhállományok védelméről és a mézelő méhek egyes betegségeinek megelőzéséről és leküzdéséről szóló 70/2003. (VI. 27.) FVM rendelet 2024. január 1-től hatályos változása szerint méhállományra vonatkozó, helyi önkormányzatnál teljesítendő éves bejelentési kötelezettség megszűnik, helyette az alábbi, települési önkormányzatot érintő rendelkezések lépnek hatályba:

 

2. § (1) Az újonnan kezdett méhészkedést (méhtartást) a tevékenység megkezdésétől számított nyolc napon belül kell bejelenteni a méhek tartási helye szerint illetékes települési önkormányzat, fővárosban a kerületi önkormányzat jegyzőjénél, aki a méhészt nyilvántartásba veszi. Ha a méhek állandó tartási helye nem a méhész lakóhelyével összefüggő területen (udvarban, kertben stb.) van, a méhész köteles a méhek tartási helyén egy legalább 40×30 cm nagyságú táblán a nevét, a méhészet tenyészetkódját és a telefonszámát jól látható módon feltüntetni.

(2) Ha a méhész a méhészkedést (méhtartást) nem kívánja folytatni, úgy azt legkésőbb nyolc napon belül bejelenti a méhek tartási helye szerint illetékes települési önkormányzat, fővárosban a kerületi önkormányzat jegyzőjénél, aki a méhészt a nyilvántartásból törli.

9. § (1) A méhek kiszállítását a kiszállítást megelőző, beszállítását annak megtörténtét követő hetvenkettő órán belül be kell jelenteni a települési önkormányzat, fővárosban a kerületi önkormányzat jegyzőjének. Beszállítás esetén a bejelentést a 3. számú melléklet alapján kiállított nyomtatvány ajánlott levélként vagy elektronikus úton történő megküldésével, vagy személyes eljuttatásával kell teljesíteni. A nyomtatvány igazoló szelvényét a települési önkormányzat, fővárosban a kerületi önkormányzat jegyzője – a bejelentés módjától függően – a méhésznek elektronikus vagy postai úton megküldi vagy átadja. Kiszállítás esetén a bejelentést a 4. számú melléklet alapján kiállított nyomtatványon kell teljesíteni személyesen, vagy annak ajánlott levélként vagy elektronikus úton történő megküldésével.

(2) Vándoroltatás során a méhek csak olyan helyre telepíthetők, amely nem áll községi zárlat alatt.

(3) A vándoroltatás befejezése után a méhész köteles a hazatelepülését a hatósági állatorvosnál és a jegyzőnél hetvenkettő órán belül bejelenteni.

(4) A települési önkormányzat, fővárosban a kerületi önkormányzat jegyzője – a törvény 42. §-ának (4) bekezdése alapján – nyilvántartja a méhész nevét és lakóhelyét, a méhcsaládok állandó és legutóbbi tartási helyét, az állatorvosi vagy egészségügyi igazolás számát, keltét és kiállításának helyét, a méhcsaládok számát, az elhelyezésre szolgáló terület pontos megjelölését (dűlő, hrsz. stb.) és a letelepedés idejét.

Kérem a fenti tájékoztató szíves tudomásul vételét.

 

                                                                                                                                                                             dr. Szalontai András
                                                                                                                                                                                           jegyző

Vissza
Utolsó módosítás: 2024. 02. 26. 11:56

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDkadarkut.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentkadarkut.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
openingPopupDisplayedkadarkut.huA nyitó felugró ablak bezárását tárolja, hogy ne jelenjen meg minden oldalletöltéskor.Munkamenet vége
Fel