Kadarkút címere
Heraldikai leírás
Ezüst ágas szarufával három mezőre osztott álló csücsköstalpú pajzs, melynek első vörös mezejében jobbra fordult arany oroszlán áll, amely felemelt jobbjában ezüst kettős keresztet, baljában hatágú arany csillagot tart. A második és a harmadik zöld mezőben egy-egy kifelé hajló arany búzakalász látható.
Magyarázat
A pajzs osztóvonalát képező ágas szarufa Kadarkút közlekedési jellemzőjét, a hármas útkereszteződést tükrözi. Az arany oroszlán a község szimbólumává vált első világháborús emlékmű oroszlánját idézi, a mellső lábaiban tartott két vallási jelkép a lakosság felekezeti hovatartozását (katolikus-református), a két arany búzakalász pedig a település lakóinak fő foglalkozási ágát, a mezőgazdálkodást jeleníti meg a címerben.
A Kadarkúton és környékén az évek során előkerült leletek azt igazolják, hogy már i.e. 8000 - 10 000 évvel ezelőtt is éltek itt emberek. A település története a középkorig vezethető vissza, de a korai időszakról csak kevés írott és tárgyi emlék maradt fenn. A terület a 10. század végén Koppány fennhatósága alatt állt, majd leverése után királyi befolyás alá került, egyházjogi szempontból 1002-től a pannonhalmi apátsághoz tartozott. Városunk nevének első írásos említése a pannonhalmi apátság 1137-ben kelt, hamis tulajdonviszonyok igazolása céljából készült oklevelében lelhető fel Chadarcuthai formában. A 13. század második felétől kezdődően a település neve több írott dokumentumban is megtalálható több különböző alakban, úgymint: Chadarcuthay, Kadarcuch, Kadarkutha, Kethkadarkutha, Kadarkuth.
A középkorban a város mai területén hét falu volt: Kadarkút, Kiskadarkút, Szentkirály, Körmend, Kenéz, Szentimre és Hódos. Az Árpád-házi és az őket követő, török hódoltság előtti, királyok uralkodása alatt a település birtoklásáért többen is pereskedtek, de a településen az élet békés és elfogadható volt.
Az itt élők a török hódoltság alatt élték meg a legkeményebb megpróbáltatásokat. A hódoltság kezdetén a település a Dél-Dunántúlon kialakult kettős védelmi övezet első sávjában helyezkedett el, így gyakori portyázásoknak volt kitéve. 1549-re már török megszállás alatt ált, nem sokkal később az adót nekik is fizette az erőteljesen megfogyatkozott lakosság. Valószínűsíthetően ekkoriban pusztult el a település középkori temploma. A terület török hódoltatása 1563-tól datálható, mely ekkoriban volt a legelnéptelenedettebb, az itt élők nagy része odaveszett, vagy elmenekült. Az 1600-as évek elején a falvakat a csurgói várhoz tartozó Zrínyi birtok részeként tartották nyilván, azonban számos török birtokos is sajátjaként kezelte őket. Kadarkút és környéke Buda 1686-os visszafoglalása után nem sokkal szabadulhatott fel a török uralom alól. Ekkoriban a lakosság lélekszáma közel azonos volt a török hódoltság előttivel, amely ettől kezdve folyamatos emelkedésnek indult. A visszatérő főúri családok birtokaikon újraszervezték a gazdálkodást.
Csokonai Vitéz Mihály környékbeli tartózkodása során többször megfordulhatott Kadarkúton, városunk nevét Somogyi Kázus című versében is megemlíti. A ma is álló katolikus templomot 1840-ben szentelték fel a török időkben elpusztult kőtemplom helyén, amely felváltotta az addig Hódosban működő kápolnát, és a plébánia is ekkoriban költözött a mai helyére.
A település mindennapi élete ebben az időszakban a helyi földesurak egymás és a jobbágyaik közti feszültségeinek jegyében telt. Az újraszervezéssel és a település lélekszámának növekedésével egyidejűleg a telkek felaprózódása az itt élők elszegényedését vonta maga után, melyet a legelők elégtelensége, és a földesurak megnövekedett elvárásai tovább súlyosbítottak. A napóleoni háborúk időszakában nagy volt a kereslet a mezőgazdasági terményekre, termékekre, mely a magyar mezőgazdaság nagymértékű fellendülését eredményezte. A megtermelt javakat magas áron lehetett eladni, amit a földesurak igyekeztek a legnagyobb mértékben kihasználni, így saját birtokaik méretét a jobbágytelkek rovására növelték. A jobbágyoktól, az urbáriumtól eltérve, több munkát követeltek, melyet annak nem teljesítése esetén büntettek. A jobbágyok elkeseredésükben Somogy vármegye főispánjához folyamodtak megoldásért, ám az ügy kimenetele nem ismert. Ebben az időszakban kezdett egyre nyilvánvalóbbá válni az is, hogy a földesurak előbb-utóbb elvesztik az úrbéri földjeik feletti befolyást, ezért a közös területek felosztásával kívánták tovább növelni saját területeiket, de a század közepéig nem tudtak közös megegyezésre jutni. Az 1847-ben született megállapodás gyakorlati megvalósulása azonban az 1848-as jobbágyfelszabadítást követő úrbéri rendezés kapcsán indult további vitás és peres ügyek lezárulásáig (1860) váratott magára.
Az 1848-ban a forradalom, majd a szabadságharc híre gyorsan elért Kadarkútra is, ahol, haladéktalanul megindult az immáron katonai feladatokkal is megbízott nemzetőrség megszervezése. 1849 végén 26-an tértek vissza a szabadságharc leverése után. Vasdényei József honvéd főhadnagy síremléke ma is áll a már nem működő régi hódosi temetőben.
A település jelenlegi képe, régebbi utcái is szintén az úrbéri rendezés eredményeképp alakultak ki. Városunk ősi magja, a mai Kadarkút délkeleti részén húzódó völgyben terült el, rendezetlenül elhelyezkedő házakkal, melyek közt változó szélességű kacskaringós utak futottak. A rendezés keretében jelölték ki az egymásra merőlegesen futó utcákat (például a mai Körmendi és Árpád utca), melyeket napjainkig több új is követett, hogy végül kialakulhasson a mai települési úthálózat szerkezete. Kadarkútra ekkor több új lakó is érkezett, tovább növelve a népesség lélekszámát.
Minisztériumi felhívásra reagálva, földbirtokosok összefogásával, 1886 őszén nyitotta meg kapuit az ország egyik legrégebbi mezőgazdasági szakiskolája, a Magyar Királyi Földmívesiskola (később Somogyszentimrei Gazdasági Altisztképző Földműves Iskola), ahol 50 éven keresztül gazdálkodáshoz értő embereket képeztek 2 évfolyamon. Az iskola jól működő gazdaságot alakított ki, mely mintául és új módszerekkel szolgált a környékbeli gazdálkodóknak, akikkel jó együttműködési kapcsolatban állt. Az iskola bérelt területen működött és gazdálkodott. Az 1935-ben lejárt szerződést az akkori tulajdonos nem hosszabbította meg, hanem saját kezébe vette a gazdaság irányítását, így az iskola kapuinak bezárására kényszerült, megszűnt. Működésének 50 éve alatt közel 1500 szakembert adott a mezőgazdaságnak. A birtok annak 1945-ös államosításáig és felparcellázásáig, még tovább működött.
A második világháború Kadarkútat sem kímélte meg, a lakosság sokat szenvedett. Habár a község környékén nem húzódott védelmi vonal, annak légterében zajlott légi csata és eltévedt bombatalálatok is érték a környéket. Az idegen katonák, mint másutt, itt is komoly károkat okoztak. A háború közel 150 áldozatot követelt a településen.
Kadarkút községet 1977-ben nagyközséggé, majd a nagyközséget 2005-ben várossá nyilvánították. A város 2008-tól a Kadarkúti kistérség és a Kadarkúti-Nagybajomi Többcélú Kistérségi Társulás székhelye.
